Uncategorized

A Föld Napja

Sziasztok!

Ma van a Föld napja, amiről szeretnék egy kicsit megemlékezni. Nem! Nem megyek át környezetvédő aktivistába. Ettől egy percig sem kell tartani. Arról sem szeretnék senkit kioktatni, hogy hogyan kellene jobban vigyáznunk a Földre, mert szégyenszemre én sem fordítok elég figyelmet erre a csodás bolygóra, amin élek.

Mivel ez az első alkalom, hogy a blogom megemlékezik a Föld napjáról összeszedtem pár érdekességet, miként is indult útjára az egész mozgalom.

– John McConnell vetette fel először a Föld napjának ötletét egy 1969-es UNESCO konferencián, San Franciscóban.

– Első ízben 1970. április 22-én tartották meg a Föld Napját. Ezen a napon Denis Hayes, amerikai egyetemista, mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot. Ez az esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

– Később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.

Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját szervezésű programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

– Erre a felhívásra Magyarország az elsők között csatlakozott és 1990-ben környezetvédők megalapították a Föld Napja Alapítványt. és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek.

– A 2018-as Föld Napjának fő témája „Élj műanyag nélkül”

– A világon a 48; Magyarországon a 28. Föld napját „ünnepeljük”.

himnuszalap

Források:
https://www.wikipedia.org/
http://fna.hu/afoldnapja

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s