16+ · 18+ · anime · AOT · Attack on Titan · Shingeki no Kyojin · SNK

Shingeki no Kyojin #10

34

Korábbi jelenettel folytatódik történetünk. A csapat úgy határoz, hogy az Utgardi várrom belsejében tölti az éjszaka további részét. Néhányan felderítik a romokat. Megállapítják, hogy nemrég járhatott ott valaki és rengeteg árucikket találnak, amik olyan címkékkel vannak ellátva, amiket nem tudnak elolvasni.

1

Újabb furcsa jelenetet kapunk: Ymir élelem után kutakodik egy dobozban. Reiner odamegy hozzá és megkérdezi, talált-e valami ehetőt. Ymir odaadja a heringkonzervet Reinernek. A fiú vizsgálgatni kezdi a konzervet és döbbenten állapítja meg, hogy Ymir el tudja olvasni az írást.

Visszakapcsolódva a jelenbe, az a pár katona, akinek van felszerelése, próbálja visszaverni az óriások támadását. Eközben Reiner, Bertholdt, Christa, Ymir és Connie belülről igyekeznek biztosítani a romot.

4

Reiner magához ragadja az irányítást. A pince ajtajánál szembetalálja magát egy óriással, akinek hatására beugrik neki egy gyerekkori emlék, ahol egy hasonló óriás megtámadta őt Bertholdot és egy barátjukat (akit meg is evett). A jelenben közben az óriás már áttörte a becsukott ajtót. Bertholdt siet a fiú segítségére, de nem sikerül feltartóztatniuk a lényt. Reinert megharapja az óriást, végül közös erővel kidobják a torony egyik ablakán. Itt azért kicsit gondolkozzunk el, hogy Bertholdt és Reiner mennyire furcsán viselkedett. Gondolok itt arra a közös elhatározásukra, hogy mindenképpen hazajutnak. Ami elsőre ugyan csak két pánikba esett barát reménybe való kapaszkodásának tűnik. De ha már tudjuk a későbbiekben történteket csak annyit mondunk magunknak: miért nem tűnt fel ez nekem elsőre?

7

A kinti fronton kétségbeesett küzdelem folyik az óriások ellen, amit még az is súlyosbít, hogy a fenevad óriás kövekkel dobálja meg a tornyot. Emiatt két katona szörnyet hal. Aztán még több óriás kezdi el támadni a tornyot. Végül Gergert és Nanbát is széttépik az óriások, így felszerelés nélküli csapatunk magára marad egy tucat óriással körülvéve.

Végül Ymir, hogy védje Christát, leugrik a torony tetejéről és… óriássá változik.

Ismételten visszaugrunk az időben, ahhoz a ponthoz, ahol a 104-es osztag kadétjai még a kiképzésük részeként egy hegyvidékes tájon a tél kellős közepén hajtanak végre egy gyakorlatot. A célállomásul szolgáló táborba megérkezőktől megtudjuk, hogy Christa, Ymir és Daz még nem érkeztek meg.

Christa Ymirrel veszekedve és Dazt maga után húzva ballag a végállomás felé. A szőke lány azt állítja, hogy kegyetlenség lett volna magára hagyni Dazt. Meg akarta menteni. Ymir azonban átlát a lányon.

„Szerintem te nem akarod megmenteni Dazt. Már rég feladtad és készen állsz a halálra. Azt reméled, hogy itt fogsz meghalni a hegyen, ugye? Igazam van? Azt hittem, hogy jó kislány vagy. Azt a látszatot akartad kelteni, hogy meg akarod menteni ezt a szerencsétlent. Azért, hogy az emberek hősként gondoljanak rád, aki embertársát mentve halt meg. De nem kéne más életével játszanod. A rossz kislányok tesznek ilyet.”

16

Ymir elmondja, hogy hallott már Christáról, aki egy házasságon kívül született gyermek és nem volt érdemes a nemesi rangra és Ymir csak azért jelentkezett a katonasághoz, hogy megtalálja Christát. Hogy megmentse mindhármuk életét, Ymir félrelöki Christát, átváltozik óriássá (ami itt ugyan nem derül ki, de a fényekből és effektekből lehet rá következtetni, hogy ez történt), és leugrik Dazzal a sziklaszirtről. Közben Eren és barátai már elindulnának megkeresni eltűnt barátaikat ám ekkor a távolban feltűnik egy alak (Ymir). Később beérkezik Christa is a táborba. Végül Ymir megígérteti Christával, ha felfedi ki is ő valójában, Christa is elmondja a valódi nevét.

2022,23

A jelenben Ymir óriássá változva elkezdi szétcincálni az őket megtámadó titánokat. Reiner és Bertholdt felismerik benne azt a lényt, ami gyerekkorukban támadta meg őket. Reiner pedig ismét egy egészen érdekes megjegyzést tesz, ami el is kerülheti a figyelmünket. Eközben pedig Bertholdt is nagyon érdekes féloldalas pillantást vet rá.

„Ezek szerint sikerült megismernie a világunk titkait. És még csak nem is sejtettem.”

Ymir elkezdi lebontani a tornyot és a torony darabjaival dobálni a többi óriást. Miközben elkezd összedőlni az építmény, felmászik a többiekért, utasítja őket (óriásként!!!), ha nem akarnak meghalni, kapaszkodjanak belé. Végül leteszi őket a romok közé. Az óriásokra ugyan ráomlik a torony, de nem halnak meg, rátámadnak Ymirre és széttépik. Végszóra érkezik meg a Felderítő Egység többi tagja és végeznek az ott lévő óriásokkal.

24

A Felderítő Egységet újabb sokként éri, hogy Ymir is egy óriás, akit ugyan sikerült kimenteni testéből, de a sérülései életveszélyesek. Mivel Ymir felfedte valódi énjén a társai előtt, Christa betartva ígéretét elmondja, hogy igazi neve Historia Reiss.

Ezen izgalmak után az egység tagjai felmásznak a közeli fal tetejére. Christa próbálja elmagyarázni Hanjinak, hogy Ymir velük van és csak az ő védelmükben változott át. Tőlük nem messze Reiner, Bertholdt, Armin és Eren beszélgetnek. Mígnem Reiner és Bertholdt elhatározzák, hogy elegük volt, haza akarnak menni.

Hanji megtudván, hogy a fal sehol sem sérült meg úgy határoz, visszatérnek Trostba. Erent félrehívja Reiner és Bertholdt. A szőke fiú elmondja neki, hogy öt évvel azelőtt ők törték át a Mária Fal bejáratát. Tájékoztatja, hogy Bertholdt a kolosszális óriás, ő pedig a páncélos óriás. A feladatuk pedig az volt, hogy biztosítsák az emberiség bukását. Ők most azonnal indulnak „haza” és megkérdezik Erentől, hogy velük tart-e?

Ismét visszaugrunk kicsit időben, ahol Eren, Armin, Hanji, Mikasa, Sasha és Levi beszélgetnek egy bizonyos jelentésről, miszerint a 104-es osztagból még van két ember, akik ugyan arról a környékről származnak, mint Annie. Berholdt és Reiner. Természetesen az öt évvel ezelőtti káosz miatt a „személyi anyagukból” hiányoznak információk.

Szóba kerül a kadétok első felderítő útja is. Armin világít rá a tényre, hogy amikor Annie elkapta Reinert és „majdnem” megölte, a fiú milyen csodás módon szabadult ki Annie markából, és utána a lány mennyi ideig bámulta a tenyerét. Sok dolog itt nyer értelmet. Például, hogy a felderítő úton részt vevőknek miért kaptak más-más információt Eren alakzaton belüli helyzetéről és miért érdeklődött Reiner annyira Eren holléte felől.

33

Eren pont úgy, mint Annie-nél, nem tudja elfogadni, hogy ez a két ember óriások és bárkinek is ártani tudnának. Próbálja „elviccelni” a hallottakat, hogy Reiner csak azért mond ilyeneket, mert fáradt. Bertholdt-on látszik, hogy nincs ínyére, amit Reiner megoszt Erennel és ő is próbálja a szőke fiú fáradságára fogni a buta történetet. Ám Reinernek annyira elege van az egészből, hogy nem érdekli a félrebeszélés. Eren közli velük, ők se gondolhatták komolyan, hogy velük tartana.

Ennek következtében pedig Reiner és Bertholdt eldöntik, hogy ott és akkor véget vetnek mindennek. Itt már érezzük, hogy a két fiú át fog változni titánokká és utolsó mentsvárként ebben Mikasa próbálja őket megakadályozni, ám hiába. Feltett szándékuk hogy magukkal vigyék Erent, és Ymirt sem hagyják hátra.

„Túl sokáig éltem köztetek. Három hosszú éven át idiótákkal voltam körülvéve. Kölykök voltunk… Nem tudtunk semmit erről a világról. Bárcsak soha nem ismertelek volna meg titeket… Akkor… soha nem váltam volna ilyen töketlen nyomorulttá! Túl késő… Már nem tudom, mi a helyes és mi nem. Egyetlen választásom maradt, hogy szembenézzek a tetteim következményeivel… és igazi harcosként… „

Végszóra Eren csalódottságában és dühében óriássá változik, hogy szembeszálljon velük.

40

 

5
Közismert tények #41: Nem tudni, hogy pontosan mikor építették ezt a várat, ami mostanára igencsak romos állapotba került. A falon belül fellelhető nehézágyúk hatalmas védelmi erővel ruházták fel ezt a helyet. De hogy miféle ellenség ellen nyújtottak védelmet, azt senki sem tudja.
18
Közismert tények #42: Téli kiképzés – Habár az óriások nappal a legaktívabbak, az olyan természeti erők, mint például a hóviharok, nagymértékben lelassítják őket. Ha a katonák ilyen körülmények között is képesek gyorsan haladni, az nagyban megnöveli a győzelem esélyét.
30
Közismert tények #43: Felvonók – A felvonókat arra használják, hogy nagyobb tárgyakat és embereket vihessenek át a falakon. Könnyen szállíthatóak és egyszerű az összeszerelésük, így vészhelyzetben is sokrétűen lehet őket alkalmazni. A súlyuk rendkívül könnyű a teherbírásukhoz képest.

képek forrása: animeaddicts.hu

Hozzászólás